FŐMENÜ


Széchenyi 2020

HATÁRTALANUL

Oklevél

Kattintson a képre a nagyításhoz:

 

Álláshirdetés 2.

Óvodapedagógusi munkakör betöltésére kiírt álláshirdetésünk megtekinthető a linkre kattintva:

ÁLLÁSHIRDETÉS 2.

„A szeretet soha el nem múlik.” (1 Kor 13,8)

 

Október 9-én nagyon kedves vendégek látogatták meg az első osztályosokat. A volt óvó nénik jöttek el közénk, hogy lássák, szeretett „gyermekeik” hova jutottak el az eltelt másfél hónap alatt, mennyit változtak, hogyan állják meg a helyüket az iskolai életben.

Mind a gyerekek, mind a tanítók nagy izgalommal készültek az eseményre. Az első osztályos tanulók magyar és matematika tanórák 20 peres részleteiben mutatták meg tudásukat.

Az órák után lehetőség nyílt szabad beszélgetésre az óvónők, a gyermekek, valamint a tanítók között. Az elsősök saját készítésű ajándékkal kedveskedtek vendégeinknek, örömmel mutatták meg füzeteiket, rajzaikat, más munkáikat.

Mosolygós arccal érkeztek és úgy is távoztak az óvó nénik az együtt töltött óra után, megnyugvással és elégedettséggel a szívükben, hogy jó helyre kerültek kis tanítványaik.

Polgárné Madarasi Zsuzsanna
Mrena Andrea
Balázsné Csáki Ildikó

tanítók